|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sipos András 2000. szeptember 18.Szept. 17-én a helybeli szabadtéri színpadon rendezték meg a X. Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált. Mészáros Lőrinc iskolaigazgató megnyitóbeszéde után került sor Bogdán János helyi református lelkipásztor rövid istentiszteletére. Ezt követően Sipos András polgármester köszöntötte a vendégeket és külön méltatta Sipos László, a bogdándi nemzetiségi néptánctalálkozó megálmodójának és szervezőjének érdemeit. A rendezvényen fellépett a bogdándi idős Rozsmalint, a kaplonyi fúvószenekar, a bükkaljai táncokat bemutató Cununita néptáncegyüttes, a kálmándi német, a magyarcsaholyi magyar, a korondi cigány, a szoldobágyi román néptáncegyüttes, s mellettük a bogdándi, szintén Rozsmalint elnevezésű gyermekegyüttes. /X. Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./2002. július 16.Az RMDSZ Szatmár megyei vezetői - köztük Ilyés Gyula megyei elnök, Kereskényi Sándor szenátor, Erdei D. István képviselő, Kabai István megyei ügyvezető elnök, valamint a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Magyar Ifjúsági Tanács képviselői - az elmúlt héten jártak Bogdándon, ahol megbeszélték a magyar közösség problémáit. Sipos András polgármester sérelmezte, hogy Bogdánd két rendőre közül egyik sem tud magyarul. Ilyés Gyula elmondta, a rendőrök jogállásáról szóló törvény előírja, hogy ilyen településeken a magyar nyelvet ismerő rendőrök kell hogy szolgáljanak, ám a törvény szövege és alkalmazása között jelentős különbség van. A megyei elnök elismerte, hogy mindeddig nem foglalkoztak a jogszabály gyakorlati alkalmazásával, de a jövőben megpróbálnak nyomást gyakorolni a rendőrség megyei vezetőire és a prefektúrára. Bogdándon szeretnének egy emlékművet építeni a község világháborús áldozatainak emlékére, valamint próbálják feleleveníteni a község néptánc- és népzenei hagyományait. /Túrós Lóránd: Vidéki körúton az RMDSZ megyei vezetői. Kevés rendőr tud magyarul. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 16./2003. július 17.A politikai üldözöttek, kényszermunkára, vagyis az úgynevezett "koncsentrára" behívott középkorú férfiak rémálma volt annak idején a hírhedt Duna-csatorna. A hadadnádasdi Sipos András sok borzalomnak szemtanúja volt. Dési katonai alakulatától 1985-ben, három hónapos alapkiképzést követően 109 társával együtt vezényelték ki Poarta Albára, amely Konstancától körülbelül 35 kilométerre található. Amikor megérkeztek, csak a nagy pusztaságot találtak. A kaszárnya vékony falú barakkokból állt, ezekben aludtak, fűtés, minden nélkül. Szerencséjére ő a gépkocsivezető lett, nem kellett csákányolnia. A rakodókocsik éjjel-nappal dolgoztak, egyetlen perc megállás nem volt. A kemény munka velejárója lett egy idő után a szinte mindennapos balesetek bekövetkezése. Ezen a helyen köztudottan sokan vesztették életüket. Később Sipos András sok elhunytat vitt haza a katonaság gépkocsijával a szeretteihez. A csatornai munkatelepen előre előkészített koporsók is voltak, amelyeket az ott dolgozók is láthattak. Senki sem érezhette biztonságban magát. Az embereket felküldték hetven-nyolcvan méter magasra, a sziklára, sokan a mélybe zuhantak. Rengetegen fúltak bele a vájás alatt lévő csatorna gödrébe. Nem engedték a hozzátartozóknak, hogy felnyissák a koporsót. Sipos András a nyolcvanas évek elején Zilah főterén - akkor még itt élt - piros-fehér-zöld szalagot magára tűzve sétált az utcán, egykettőre behívatták a szekuritátéra. Úgy elverték, hogy két hétig szinte járni se tudott. /Fodor István: Duna-csatornai rémségek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./2010. október 11.Szőcs Géza: a csíkszeredai dokumentumfilm-fesztivál közelebb hozza egymáshoz a magyar és román nemzetetA politika olykor nem vagy csak nagyon nehezen tudja elérni a két nemzet érzelmi és tudati közeledését, a kultúra viszont saját eszközeivel ezt sikeresebben és hatékonyabban képes megvalósítani - mondta az MTI-nek szombaton este Csíkszeredában Szőcs Géza. A magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára film.dok magyar-román dokumentumfilm-fesztivál díjkiosztó gálájának volt a vendége Lezsák Sándorral, a magyar Országgyűlés alelnökével együtt. Beke Mihály András, a fesztivál elnöke emlékeztetett: az immár hatodik alkalommal megrendezett film.dok fesztiválra 150 beérkezett filmből 47 mű maradt a szoros élmezőnyben, a hét folyamán ezeket láthatta a közönség. A fesztivál fődíját Bence meg a többi jómadár, Molnár Attila Dávid és Tóth Zsolt Marcell alkotása kapta, amely a legrangosabb nemzetközi természetfotós díjak birtokosát, a világ legjobb madárfotósaként emlegetett Máté Bencét mutatja be. A zsűri elismerő oklevelét kapta az Apró örömök című film (Bálint Ibolya rendezésében), Katalizátorok (Gulyás János rendező). A Csíkszereda Város díjában részesült az Aliszka (Gadó György Pál, Szűcs Tamás rendezésében), valamint a Csapda (Sipos András alkotása). A zsűri különdíjjal jutalmazta a Madarak útja (Drumul Pasarilor) (Klara Trencsenyi és Vlad Naumescu rendezése) című filmet. A Magyar Televízió díját a Mátyás, Mátyás című kísérleti animációs dokumentumfilm nyerte (Felméri Cecília rendezésében). A Duna Televízió díját két alkotás között osztották meg, az egyik a Megtagadva (Mészáros Antónia rendezése), a másik pedig A legbátrabb város (Matúz Gábor rendezése). Szőcs Géza beszédében elmondta: a fesztivál szervezőinek az volt a célja, hogy a két szomszédos nemzet szakemberei, a magyar és a román filmesek, illetve közönségük között új, szerves, természetes szakmai és emberi kapcsolatokat teremtsenek. Ha valóban fontosnak tartjuk a nemzet szellemi-lelki egységének megteremtését, akkor nem szabad megtorpanni a határoknál, hanem tovább kell lépni - fogalmazta meg a fesztivál legfőbb üzenetét az államtitkár. A román-magyar dokumentumfilmes együttműködés szakmailag is hasznos lehet a két egymástól eltérő és mégis egymáshoz közelálló világú és nyelvezetű mozgókép számára - tette hozzá. „Mindezekért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkáraként megtiszteltetésnek tartom, hogy támogatásunkkal hozzájárulhattunk a fesztivál megrendezéséhez” - mondta Szőcs Géza. Lezsák Sándor megállapította: a dokumentumfilmes szakma képviselői a „valóság jegyesei”, nagy szükség van ma a valóság üzeneteire. Utalt a Lakitelki Televíziós szemle rendezvényeire, amelyek hasonlóan értékes műveket mutattak be eddig. Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint a fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek valóban közelebb hozzák egymáshoz a két nemzet lakóit, a filmesek alkotásai révén más megvilágításban is megtapasztaljuk a körülöttünk lévő valóságot. Krónika (Kolozsvár) 2012. október 29.Címer és Szabolcska Mihály dombormű-avató a református templompalotában„Közös hitünk egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg” A Termesvár-Belvárosi református templompalotában vasárnap ünnepi istentisztelet keretében avatták fel az egyházkerület ólomüveg címerét és Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztor 80 esztendővel ezelőtt készült, hosszú évtizedekig rejtve maradt domborművét. Az úrvacsoraosztással és az új presbiterek fogadalomtételével egybekötött ünnepi istentiszteleten Nt. Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztor, Bács-Kiskunsági esperes hirdetett igét. Szabolcska Mihály későbbi temesvári lelkipásztor gyermekéveit Tiszakécskén (Ókécskén) töltötte, így személye összeköti a temesvári és a tiszakécskei református gyülekezeteteket és a Szabolcska Mihály nevét viselő temesvári és tiszakécskei református énekkarokat, amelyek ez alkalommal testvérkapcsolatra is léptek egymással. A Himnusz eléneklésével befejeződött istentisztelet végén Nt. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte a református templompalota felszentelésének 110. évfordulója alkalmából megszervezett második ünnepség díszvendégeit. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke ünnepi beszéde során így fogalmazott: a református templompalota 110 esztendejéről megemlékezve harangjátékot, hosszú ideig rejtve maradt domborművet és református címert avat a temesvár-belvárosi református gyülekezet. „Ez a három esemény arról szólt, hogy önök bíznak abban, hogy a bánsági magyar közösségnek van még magyar jövője ebben a térségben!” – mondta Halász Ferenc. Budapestről érkezett Páter Ruppert József, a romániai Piarista Rendtartomány rendkívüli megbízottja, aki a temesvári piarista templom pincéjében elrejtett és nemrég előkerült Szabolcska Mihály-domborművet átadta a református egyháznak. “Jézus Krisztus szavait idézve, a hit hegyeket képes megmozgatni. Itt most ennek a tanúi lehettünk, hogy a közös hitünk, ha nem is hegyet, de egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg a piarista templom pincéjéből ide a református egyházközséghez! – mondta páter Ruppert József. “Öröm járja át a szívemet, mert a helyére tettünk valamit. Ezt az emléktáblát elődeink egy kiváló ember emlékének vésették, hogy hirdesse az eljövendő nemzedékeknek Szabolcska Mihály érdemeit, mindazt, amit ő hitt és hirdetett. A magyar hit és egyházellenes hatalmak ezt nem akarták. Ezért a táblát elrejtették, de most 80 esztendő elteltével mégiscsak a helyére került, és azt hirdeti, amit elődeink akartak. Nekem a piarista rend romániai képviselőjének azontúl, hogy átadhattuk az emléktáblát, nagy öröm az is, hogy a református és katolikus testvérek együtt hoztak létre valamit, és itt ma testvéri szeretettel együtt ünnepelhetünk!” A csodálatos módon éppen a Szabolcska Mihály által épített templompalota jubileumára előkerült dombormű alkotójának, Sipos Andrásnak érdemeit Szekernyés János helytörténész méltatta. Sipos Andrásnak kevés alkotása maradt meg, de kiváló művészpedagógusnak tartják, akinek keze alatt egy egész szobrászgeneráció nőtt fel. Sipos András Szabolcska-domborműve, amely az 1930-as években felerősödött román nacionalizmus miatt nem kerülhetett felállításra, egy rablótámadás során (betörtek a művész otthonába) megsérült. A sérült domborművet egy fiatal képzőművész, Nueleanu Bogdan Constantin szobrászművész restaurálta. A Szabolcska Mihály-domborművel együtt felavatott, ólomüvegből készült református címer Varga Luigi István szobrászművész és felesége munkája. A nyolcvan évig rejtve maradt Szabolcska Mihály-dombormű a temesvári piarista templom pincéjéből került elő. Jakab Ilona, a Gerhardiunm Római Katolikus Líceum igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta: a templom pincéjében végzett munkálatok során, nehezen megközelíthető helyen, véletlenül találták meg a Szabolcska Mihályt ábrázoló domborművet. Nem kis meglepetést okozott az elveszettnek hitt dombormű felfedezése, hiszen arról volt információ, hogy esetleg Szent Istvánnak az épületről „leparancsolt” szobrát rejtheti a pince. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 5.Kiértékelő, baráti beszélgetés a Mosóczy-telepenMegkeresni a közösségtől elszakadt magyarokat Szerdán 18 órától a Mosóczy-telepi református gyülekezet imatermében tartotta az RMDSZ tisztségviselők munkájának a kiértékelő gyűlését a kerületbeli szervezet. Az egybegyűlt húsznál több embert, illetve Bognár Levente alpolgármestert, Cziszter Kálmán városi tanácsost, valamint a házigazdát, nt. Sipos András lelkipásztort Farkas Viktória elnök köszöntötte. Ugyanakkor köszönetet mondott a mindenkori támogatásért a felesége társaságában jelen volt nt. Józsa Ferencz nyugalmazott lelkipásztornak is. A napirend első pontja értelmében megválasztották a megyei rangsoroló küldöttgyűlésen a helybeli szervezetet képviselő küldötteket Kocsik Éva, Csécsi Károly, Hamernyik Etelka, Timiş Erzsébet és Kiss Mihály személyében. A továbbiakban Bognár Levente, az RMDSZ aradi szervezetének az elnöke, alpolgármester, városi tanácsos a végére járó mandátumban Cziszter Kálmán tanácsos-társával végzett munkát ismertette. A 23 tagú városi tanácsban a magyarság érdekében hozott határozatokhoz a maguk 2 szavazata mellé további 10 támogatót is rendszeresen találniuk kellett. Az érdekképviselethez szükségük volt maguk mögött tudni a helybeli magyarság támogatását. Velük megpróbálták rendszeresen tartani a kapcsolatot, hogy megtudhassák, milyen gondokkal küszködnek, hol segíthetnek. Munkájuk három pilléren nyugszik: az anyanyelvű oktatás, az egyházak, az anyanyelvű kultúránk. Nagyon fontos volt odafigyelni anyanyelvű oktatásunk megtartására az óvodától a középiskoláig. Fő célkitűzés az ott tanuló gyermekeknek a legjobb feltételek biztosítása. A Csiky Gergely Főgimnáziumon az utóbbi időben végzett bővítési, korszerűsítési munkálatok mellett kitért a Mosóczy-telepi napközis csoporttal is működő óvoda, illetve az elemi iskola támogatására is. A továbbiakban az egyházaknak, köztük a helybeli katolikus és református templomoknak nyújtott, idén is betervezett támogatásokat érintve köszönetet mondott az egyházak képviselőinek is a folyamatos erkölcsi támogatásért. Ugyanakkor kitért a városszerte az Aradi Kamaraszínházzal, a Kölcsey Egyesülettel és a Szabadság-szobor Egyesülettel közösen szervezett kulturális rendezvényekre, köztük az Ereklyemúzeum állandó kiállítására. Mindehhez szintén a városi tanács anyagi és erkölcsi támogatása szükséges, amit a koalíciós partnerrel folytatott sorozatos tárgyalások eredményeként sikerült megszerezni. Beszámolójában Cziszter Kálmán alátámasztotta tanácsos-kollégájának állításait, kipótolva: a Kamaraszínház folyamatos tevékenységével Arad újra bekerült az erdélyi magyar színjátszás vérkeringésébe. Nem az eredményekkel kívánnak kirukkolni, amelyekre sok román kollégájuk is rácsodálkozik, hanem kiemelte a jelenlegi időszak fontosságát: folyamatos szervezkedéssel, június 5-én összefogva lehetőleg 3 tanácsost kell bejuttatni az aradi önkormányzatba. Ott továbbra is szükségünk van az alpolgármesteri tisztségre, ezért parancsoló kötelesség továbbra is biztosítani az elért eredmények megtartását, sőt továbbiak elérését is. Kerületi gondok Farkas Viktória elnök, kiemelve a városi tanácsosok munkájának eredményeit, vázolta a szavazásra való mozgósítás lehetőségeit, módszereit. Vagyis embertől emberig eljutva, mindenkit szavazásra kell mozgósítani, közös érdekünkben. Bognár Levente ismertette a Mosóczy-telepen folyó korszerűsítési munkálatokat, köztük a kultúrháznak a felújítását, a mellékutcák járdái egy részének térkővel történt burkolását, egy közösségi rendőrőrs kihelyezését, ami sokat javított a közbiztonságon. Ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiért a város felöli bejáratnál lévő jókora lakatlan ház helyzetén a tulajdonviszony miatt nem lehetett változtatni. A továbbiakban kialakult közvetlen, baráti beszélgetés során Timiş Erzsébet amiatt emelt szót, hogy a magyar diákokat nem a románokkal, hanem az anyaországi magyar diákokkal versenyeztetik, tehát nem készítik fel őket kellőképpen az itt- és megmaradásra. Barta Ernő egyes közlekedési táblák és lámpák kaotikus elhelyezésére, működésére hívta fel a figyelmet. Csécsi Károly az időseknek a választásokra történő mozgósítás lehetőségeit, a mozgóurna házhoz szállításának a szükségességét taglalta. Többen szót emeltek egy, a Mosóczy-telepen szükséges fedett piaccsarnok létrehozása mellett, mások a kerületben működő villamosjárat hiányosságaira, illetve a főutca járdáinak térkővel történő burkolásának a szükségességére hívták fel a figyelmet. Bognár Levente e közügynek számító hiányosságokból nem kíván magyar ügyet képezni, ezért amellett, hogy teljes támogatásukról biztosítják az orvoslásukat, arra is felkérték a jelen lévőket, hogy a kampányban a helyszínre érkező politikusoknak, akár a polgármesternek is a román lakossággal együtt vessék fel a gondokat. Abban egyértelműen egyetértettek a szerdai találkozó résztvevői, hogy a környezetükben élő, a templomokból, a magyar rendezvényekről hiányzó, esetleg magányos magyarokat is meg kell keresni, segíteni kell nekik visszatalálni a közösséghez, mert csak közös fellépéssel, együtt lehetünk hatékonyak, erősek. Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 10.Beszélgetés Sipos András kinevezett lelkipásztorralFolytatni a közösségépítő, hitmélyítő munkát Nt. Sipos András lelkipásztort folyó év február 1-jétől nevezték ki a Mosóczy-telepi református gyülekezet szolgálatába. Az alkalomból eddigi munkájáról, a jövőbeli tervei felől faggattuk. – Tiszteletes úr, honnan érkezett Aradra? – Szilágyszegen szolgáltam 23 évig. A településről tudni kell, hogy községközpont, noha a hozzá tartozó falvak közül az egyik legkisebb, csakhogy központi helyen, a főút közelében fekszik. Szilágyszegnek az egyik utcáját Menyői utcának hívják, amelyen 5 kilométernyire elérhető Szilágymenyő, ahova 1989-ben, a temesvári események után érkezett meg a későbbi püspök, Tőkés László és családja. A vidéken tevékenykedtek a Sipos nevet viselő lelkipásztorok, akik elég sokan voltak, ugyanis a dédapám kántortanító volt Szilágykusalyban, Szilágyerkeden, Szilágyszegen, de szolgált Szilágydobán és Szilágyszentkirályon is. Ugyanott szolgált kántortanítóként a nagyapám húga, Polixénia, de a nagyapám is lelkész volt Szilágykusalyban és Szilágyerkeden. Édesapám Szilágykrasznán szolgált lelkészként 29 évig, ott is van eltemetve. Tehát valamilyen szinten a Szilágyságnak és a Belső-szilágyságnak, a Tövisháti vidéknek az ismerői vagyunk, hozzánk tartozott, belénk ivódott e vidék, ahol szívesen éltünk mindaddig, amíg személyes ellentétek nem támadtak azzal a gyülekezettel, ahol 23 évig szolgáltam. Most már megértem, amiért ebben a faluban szinte senki nem tudott hosszú ideig lelkész lenni, egy kivétellel: volt egy lelkész, aki 42 évet szolgált náluk, ott is temették el 1912-ben. Ferenczi Gyulát, akinek az én nagyapám segédlelkészévé vált 1911-ben. 1912–1992 között, amikor mi odakerültünk, közel 50 pap szolgált Szilágyszegen. A papcseréknek a pontos okát nem tudnám meghatározni, de mintha sporttá vált volna, hogy a falucskában egy lelkész se maradjon sokáig. – Ezek szerint az önök 23 évi szolgálata komoly teljesítménynek számít? –Valóban, elég jól bírtuk cérnával, de az utóbbi években szokássá váltak irányunkban a méltatlan, csúfondáros megjegyzések a gyülekezet szűk körű vezetősége részéről. Ilyen helyzetben a feleségemmel negyedik alkalommal vettünk részt január derekán lelki gondozás-szerű beszélgetésen a püspök úrnál. Ő elmondta: már háromszor próbált vigasztalni, de segíteni nem tudott, ezért belátta, hogy egy 60 év fölötti ember sorozatos bosszantás közepette közelebb állhat a szívinfarktushoz, mint a nyugdíjhoz. Éppen ezért életmentésszerű áthelyezéssel Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezet szolgálatát bízza rám. Azért volt lehetséges, mert a gyülekezet tavaly novemberben lemondott a választójogáról, ezért várta, hogy valakit kinevezzenek hozzájuk. Mivel a püspök csak választójoggal nem rendelkezőket helyezhet át, én lemondtam a megválaszthatóságomról. Vagyis lemondtam arról, hogy idén püspök- vagy esperes-jelölt lehessek. – Járt-e már Aradon? – Hogyne, hiszen Józsa Ferencz tiszteletes úrral évfolyamtársak voltunk, noha ő 4 évvel idősebb, mert hosszú katonaságot végzett, illetve dolgoznia is kellett, hogy folytathassa a tanulmányait, de komának is meghívott a legnagyobb gyermekének a keresztelőjére. Arra nem emlékszem, hogy a náluk tett látogatásaim során Aradon szolgáltam-e, de tudom, hogy Nagylakon egyszer, illetve a kladovai nyári táborban két alkalommal is szolgáltam. Ezzel együtt nem mondhatnám, hogy ismerem Aradot, illetve a környékét. – Hogy megy a beilleszkedés? – Szerintem rendben van, Józsa tiszteletes úr is segít, vele jól egyetértünk. Nekem nem is célom, hogy a kákán keressem a bogot, hiszen csak a nyugdíjazásomig, még három és fél évet szándékozok itt szolgálni. A gyülekezet tagjai között is számos szilágyerkedit vagy a leszármazottait találtam, ahol magam is szolgáltam közel 9 évig. A helybeli gyülekezetben 10 szolgálaton vagyok túl, de a németszentepéteriben is kétszer hirdettem igét. Első alkalommal megköszöntem a kisperegi fiatal lelkész, Tóbiás Tibor György besegítő szolgálatát. Németszentpéteren is kedves embereket találtam, hiszen először 9, másodszor 11 hívő jött el az istentiszteletre. Meglehet, a számok kevésnek tűnnek, de a szilágyszegi gyülekezetben a vasárnap délutáni istentiszteletekre általában 6 hívőnél több nem jött el. Az aradi gyülekezetben megtartott imahét alkalmain is általában jelen volt a gyülekezet 10%-a, míg a vasárnapi, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten a 40%, ami magas aránynak tűnik. Bizonyára nem az új lelkész miatt, hanem az evangélium üzenete hívta el őket. – Vannak-e újító szándékú tervei? – Amíg Szilágyszegen abban a tudatban éltünk, hogy nyugdíjig szolgálunk, bekapcsolódtunk az Iszákos-mentő Missióba, ami legjobban az Erdélyi Református Egyházkerület magyarózdi gyülekezetében működött, ahol 12 napos gyógyító konferenciákat is tartottak. A második Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezetben, a magyarországi Tiszta Forrás Alapítvánnyal együtt végzett ötnapos konferenciák formájában, 1998-tól működött. Ugyanakkor Szilágyszegen is rehabilitációs központot hoztunk létre, aminek az épülete teljesen elkészült, tehát munkálkodni lehetne benne. 2002-től mi is gyógyító konferenciákat szerveztünk a parókián, ahol a feleségem főzött a résztvevőknek, akikkel magam foglalkoztam. Az utóbbi két évben, önhibánkon kívül, nem lehetett gyógyító konferenciát szervezni: tavalyelőtt nem jelentkezett senki, tavaly viszont rákbetegség miatt nem tudott eljönni dr. Simon Mária, aki azelőtt sokat segített e munkában. – Az aradi gyülekezetben folytatni kívánja a gyógyító konferenciákat? – Természetesen, a Józsa Ferencz tiszteletes úr által a Tiszta Forrás Alapítvánnyal közösen végzett munkát folytatni kívánom. Ugyanakkor a kladovai nyári táborban hagyományossá vált ifjúsági munkát is folytatjuk. Szilágykrasznáról üzenetet kaptam, hogy az odavalósi középiskolai tanárnő a végzős diákokkal szeretne két napig Araddal és a környékével ismerkedni. Tehát az Aradon meghonosodott mindenfajta tevékenységet folytatni kívánjuk. Józsa tiszteletes úrral érzelmileg az is összeköt, hogy az édesapámnak is jó barátja volt, a haláláig leveleztek. Mindez nem jelenti, hogy Józsa tiszteletes úr rátenyerelne a gyülekezetre, de nem is szándékunk kirekeszteni onnan, hiszen a tiszteletes asszony továbbra is a gyülekezet kántora marad. Sem én, sem a feleségem nem kántorizálunk, ő az Iszákos-mentő Missziónak volt az okleveles szociális munkása és vezetője. Szerintem a Józsa család és közöttünk lévő számos rokonvonás is nagyban hozzájárulhat a gördülékeny beilleszkedésünkhöz, mert egy erőszakos hangulati változás a gyülekezetet nagyon megviselhetné. Mivel nem kell hosszú távra gondolnom, megkönnyíti a dolgomat, mint ahogy a tény is, hogy a püspök úr helyezett át, nem az én becsvágyam csábított ide. – Köszönöm a bemutatkozást, a kötetlen beszélgetést, Isten áldását kérem a munkájára, aminek Isten dicsőségét és a gyülekezet javát kell szolgálnia, hiszen az a legfontosabb! – Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget. Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 2.Felszentelték a megújult Petőfi-emlékművet„A magyar közösség összefogásának is emléket állít” Május 31-én, kedden délután Temesvár-Szabadfalu központi parkjában ünnepélyes keretek között felavatták a 104 esztendővel ezelőtt állított, közadakozásból felújított Petőfi-emlékművet. Az avatóünnepségen részt vettek a Temes megyei RMDSZ vezetőségének a tagjai, a Szövetség önkormányzati jelöltjei, a helyi magyar közösség tagjai. A Petőfi-emlékművet a temesvári magyar felekezetek képviselői szentelték fel és áldották meg. A Bánság legnépszerűbb 1848-as emlékhelyén összegyűlt mintegy 100 fős közönséget Fazakas Csaba, a helyi RMDSZ kulturális alelnöke köszöntötte. Az ünnepség a Szózat eléneklésével folytatódott, majd Fazakas Bence bartókos diák elszavalta Szabolcska Mihály alkalomhoz illő versét. A felújított emlékművet nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész, nt. Kovács Pap Ibolya vöröscsárdai lelkipásztor, nt. Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Boros Róbert baptista lelkész szentelték fel ökumenikus szertartás keretében. „Mennyi ember összefogásának köszönhető, hogy ez az emlékmű megépült, és mennyi ember összefogása kellett hozzá, hogy most megújult – mondta ünnepi köszöntője során nt. Szilvágyi Zsolt kanonok –, ezért 104 év után ez az emlékmű bennünket a kibékülésre és az egységre kell emlékeztessen. Nagy szüksége van most erre a közösségünknek.” Az 1849-es szabadfalui történelmi eseményeket és a Petőfi-emlékmű születésének történetét Szekernyés János helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 1849. április 25.–május 3. között egy egész hetet tartózkodott Szabadfalun, és Bem tábornok itt léptette elő őrnaggyá. Az első 1848-as emlékjelet 1899-ben állították Szabadfalun, majd 1912-ben közadakozásból, Székely László temesvári főépítész tervei alapján megépült az emlékmű, a Petőfi domborművet Sipos András szobrász készítette. „Nemzeti összetartozásunk meghatározó jelképe az 1848-as forradalom és szabadságharc. És a szabadfalusi Petőfi-emlékmű méltó módon állít emléket nemzeti eszményeinknek. Ám ez az emlékmű nem csak nemzetünk költőjének, Petőfi Sándornak, hanem a bánsági magyar közösség összetartozásának, összefogásának is emléket állít. Több mint száz évvel ezelőtt őseink úgy döntöttek, Temesváron emléket állítanak népünk szabadságvágyának. Mi, száz évvel később, ugyanezt tettük. Elhatároztuk, hogy felújítjuk az emlékművet és a közösség összefogása által, közadakozásból meg is valósítottuk a felújítást” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a Bánsági Közösségi Egyesület elnöke, aki név szerint megköszönte valamennyi magyar vállalkozónak és magánszemélynek a felújításhoz való hozzájárulásukat. Az újraavatási ünnepségén beszédet mondott Farkas Imre, az RMDSZ temesvári helyi tanácsosjelöltje, aki kiemelte: „Választásaink mindig meghatározzák jövőnket! Az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. Petőfi Sándor a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár.” Az ünnepségen részt vett Stefan Velciov, a Bánsági Bolgárok Szövetségének első alelnöke, aki köszöntője során fejet hajtott a forradalmár költő, Petőfi Sándor emléke előtt és a bolgár nemzeti költőhöz, Hriszto Botevhez hasonlította, akinek sorsa kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándoréhoz. Az ünnepség a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak „Föl, föl vitézek a csatára” – forradalmi hangulat a népzenében című, 1848–49 zenei hangulatát felidéző ünnepi műsorával folytatódott. A Himnusz eléneklése során az ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet koszorúit a felújított Petőfi-emlékmű talapzatánál. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 16.Négyfalu negyedikje: HosszúfaluA ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között. Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg. Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt. Kötődések határok nélkül Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások. Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak. Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter. A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli. Volt egyszer egy iskola A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása. Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 3.Az aradi tanács és a gyülekezet jóvoltábólMegújult a toronysüveg a templomon A Mosóczy-telepi református templom toronysüvegén új rézlemez-burkolat ragyog a napsütésben. A felújítás felől nt. Sipos András lelkipásztornál érdeklődtünk, aki elmondta: tavaly Arad Város Tanácsától a gyülekezet, templomjavítás céljára 25 ezer lejnyi támogatást kapott. Az összeghez maguk is hozzátettek mintegy 10 ezer lejt, így tavasszal hozzáfogtak a régi, elavult horganyzott lemeznek a leszereléséhez, majd a toronysüvegre szerelték az új rézlemezt, ami remélhetően sokkal tovább eltart a horganyzott lemeznél. Nt. Sipos András lelkipásztor ezúttal is köszönetet mond Bognár Levente alpolgármesternek, városi tanácsosnak és Szabó Mihály tanácsos kollégájának, amiért kezdeményezték a tanácsnak a támogatás jóváhagyását, ugyanakkor a gyülekezeti tagoknak is, akik komoly áldozatokat hoztak a toronysüveg felújításáért. Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 7.A megemlékezés, megerősítés a küldetésreLélekemelő gyászszertartás a vértanúkért Ma az arad-belvárosi római katolikus templomban 11 órakor kezdődött a vértanúk emlékére felajánlott szentmise, amelyen a templomot megtöltő hívek előtt a bal oldalon elhelyezett székeken foglaltak helyet a kerékpárral érkezett Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai. Jobb oldalon ültek a hazai és anyaországi elöljárók: Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kiss László Ferenc ezredes, véderő attasé, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepélyes bevonulást követően a nagyszámú hívet köszöntötte msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost, aki előrebocsátotta: a 13 hős tábornok örökös példa számunkra a helytállásban, az Istenhez, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségben. Azért kell eljönnünk évről-évre emlékezni rájuk, mert nem egy nyugati író vallotta: a magyarság többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nemzet. Emlékezzünk hát rájuk, imádkozzunk értük és magunkért, kérjük Isten irgalmát, bocsánatát bűneinkért. A minorita kórus énekei közepette, az evangéliumból a jelen lévő 20 pap és egyházi méltóság közül nt. Sipos András Mosóczy-telepi református lelkipásztor, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész, majd ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel. Szentbeszédében msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost kifejtette, ha a 13 vértanúra emlékezünk, nem kerülhetjük meg két település nevét: Világos és Arad. Történelmünk állandó fenyegetettség közepette telt el, tele sorsfordulókkal. Ilyen sorsforduló volt 1848. március 15. is, amikor az utána következő napok és hónapok eseményei, győzelmei oda vezettek, hogy az osztrák uralom alól felszabadult az ország, csakhogy jött a segítségül hívott orosz a 200 ezer fős ármádiájával, aminek az elfáradt, megfogyatkozott magyar sereg nem tudott ellenállni, ezért 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr fővezér és serege Világosnál letette a fegyvert. Ez egy újabb fontos dátum nemzetünk történelmének a tragédiáiban 1241. a tatárjárás, 1526. a mohácsi vész, 1662. Váradnak a török általi elfoglalása, 1918–20. a trianoni békediktátum, az 1956-os szabadságharc, amit újra vérbe fojtottak. Számos író és világi ember vallotta: a magyar a hősök nemzete, amelyet soha nem lehetett véglegesen legyőzni. A szabadságvágyáról soha nem mondott le, a nemzet feltámasztásáért hozott véráldozatok mindig megteremték a gyümölcsüket. Imádkozzunk hát Jézus Krisztushoz, hogy népünknek mindig legyenek olyan áldozatkész fiai és leányai, akikre felnézhetünk, akik nemzetünket szerencsésen átvezetik a történelem viharain. A könyörgést Matekovits Mihály, Kiss Anna, Matekovits Mária és Fekete Károly olvasták fel. A szertartás végén a minorita testvérek nevében p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet msgr. Fodor József nagyprépostnak a szentbeszédért, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül, köszönetet mondott a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, valamint a baptista paptestvéreknek, a külföldi és belföldi vendégeknek, mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a gyászszertartást. A megemlékezés egyben megerősítés is, hogy nekünk, mai embereknek, híveknek is küldetésünk van, mint a vértanúknak, akik a legdrágábbat, az életüket is feláldozták nemzetünknek az oltárán. A lélekemelő gyászszertartás nemzeti imánknak a közös megszólaltatásával zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
